2006

Az épület felújítása olyan stádiumba került, hogy már felelősségteljesen lehetett a jövőt tervezni. Egy februári tájékoztatón – amit az Észak-alföldi Regionális Ifjúsági Szolgáltató Iroda tartott – hallottunk először az EU által működtetett EURÓPAI ÖNKÉNTES SZOLGÁLATRÓL. Szerencsés pillanat volt, székházunk felújítása olyan fázisban volt, hogy még be lehetett tervezni egy önálló apartmant külföldi fiatalok elszállásoltatására. Megpályáztuk a fogadóhely minősítést, megnyertük, így elindíthattunk egy több évre szóló, határon átívelő programot.

onkentes01

A „Kommunikációs készségek és képzés” projekt célja, hogy a különböző kulturális és szociális háttérrel rendelkező fiatalok közös munkával heti rendszereséggel egy rádióműsort készítsenek.  Itt az önkéntesek saját nyelvi adottságaik segítségével a debreceni fogadó közösség életét, kulturáját, szokásait és mindennapi eseményeit mutatják be Nagyváradon. Nyárra minden összeállt: elkészült a székház, megérkeztek a fiatalok – Szabó Réka és Nechita Zoltán Nagyváradról – és ismerkedésül az egyesület számos tagjával közösen két kellemes hetet eltöltöttünk a Balatonon és Budapesten. Augusztusban a Terepszemle Stúdióval és önkénteseinkkel közösen a hortobágyi Madárpark megnyitásában közreműködtünk. Szeptembertől indult az oktatás, mely a valamikori Sulirádiós képzés alapjaira épült, de az évek tapasztalatai és a saját székház korlátlan használata miatt, sokkal empirikusabban, gyakorlatiasabb módon. Rengeteg hangfelvételt, próbainterjút, hangvágást és keverést végeztettünk el a srácokkal, közösen lubickoltunk abban az örömben, hogy a saját helyünkön korlátlan idő áll a rendelkezésünkre. Ez nagyon intenzív időszak volt mindenki számára, de novemberre – az eddig rádiózással soha nem foglalkozó fiatalok – heti rendszerességű műsort kezdtek küldeni Nagyváradra.

Közhasznúsági jelentés 2006

 

Add a Comment

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.