2011

2011-ben is számtalan sikeres programot valósított meg egyesületünk. Az Európai Önkéntes Szolgálat keretében 8 fiatal (Erdélyből, Angliából, Portugáliából, Spanyolországból) érkezett egyesületünkhöz és nyújtott segítséget a különböző civil kommunikációs termékek elkészítésében.

Partnereinkkel közösen egy sikeres demokrácia projektet valósítottunk meg Vox Iuventutis – Az Ifjúság Hangja címmel 30 nagyváradi és debreceni fiatal részvételével. Először az önkormányzatok szerepét vizsgálta a csapat Nagyváradon és Debrecenben, majd a médiatudatosság került a fókuszba, végül egy hortobágyi táborban készültünk fel a Campus Fesztiválra, ahol egy “Morális Önkielégülés” demokrácia színpadot és egy Véleményem Van! sátrat üzemeltettünk.

vox01

A nagyváradi partnerünkkel közösen készítettünk egy TV műsor-sorozatot – hazai és nemzetközi önkéntesek bevonásával – amelyben Hajdú-Bihar és Bihar megye természeti és épített értékeit, hagyományait és gasztronómiáját mutatjuk be. A 12 részből álló, egyenként 30 perces sorozatot helyi televíziók rendelkezésére bocsátottunk – térítésmentesen – Magyarországon és Romániában is. Több mint 30 televízió tűzte műsorára az „Itthon-Otthon” sorozatunkat. A kommunikációs csapatunk egyre több animáció készítésébe is belevágott. A Kommunikáció Határok Nélkül Plusz projekt keretében településmarketing és kommunikációs képzéseket is tartottunk Debrecenben és Nagyváradon, amelyek keretében több mint 60 civil szervezeti munkatárs fejlődését segítettük.

Egyenes Adás címmel egy multiplikátor képzést szerveztünk, amelynek keretében más szervezeteknek és fiataloknak segítettünk abban, hogy megismerjék a Fiatalok Lendületben Programot (FLP) és segítettük őket projektjeik, önálló kezdeményezéseik megvalósításában. Befejeztük az FLP videóklippek forgatását is, amelyek egy-egy alprogramot mutattak be zenés-játékos formában. Több ifjúsági cserén is részt vettünk. Először Debrecenben színészkedtünk Szavak Nélkül – Without Words, majd Nagybányán Empower Forward! képeztünk fiatal képzőket. Mindkét helyszínen persze felvételeket is készítettünk.

Az Észak-alföldi régió több településén szerveztünk kommunikációs képzéseket, fejlesztő folyamatokat fiataloknak és civil szervezeti munkatársaknak. Készítettünk magyar és angol nyelvű bemutatkozó videókat és 1%-os adománygyűjtő szpotokat is. Több, a régióban megvalósult rendezvény videó-dokumentációját is megvalósítottuk. Sok munkánk volt az évben, de számtalan kiváló és lelkes önkéntes segítette a munkánkat. Köszönjük! Az évet a szokásos mikulás-bulit követően az EVS-live rendezvényén zártuk.

Közhasznúsági jelentés 2011

Add a Comment