Kommunikáció Határok Nélkül Plusz

A román-magyar határmenti kommunikáció javítása a célja annak a projektnek, amit a debreceni Hang-Kép Egyesület és a Nagyváradi Magyar Diákszövetség kezdeményezett. A 18 hónapos pályázat keretében összesen 60 Hajdú-Bihar és Bihar megyei települési újságíró, szakember, véleményformáló kommunikációs képzése valósul meg 4 alkalommal, melyek során a résztvevők a két megye információ ellátottságának és a helyi települések ismertségének a javítása érdekében különböző gyakorlati fogásokat sajátítanak el.

interreg01

 

A projekt keretében egy éven keresztül a két megyét bemutató televíziós magazinműsorok és rádióműsorok is készülnek annak érdekében, hogy az itt élők minél jobban megismerjék a helyi természeti értékeket, közösségeket és érdekességeket. A magyar, román és angol nyelven készülő műsorokat nemcsak a két megyében, hanem várhatóan szerte Európában is láthatják és hallhatják majd az érdeklődök.

A Kommunikáció határok nélkül Plusz projekt a Magyarország-Románia Határon Átnyúló Együttműködési Program 2007-2013 keretében valósul(t) meg (WWW.HURO-CBC.EU), az Európai Unió támogatásával, az Európai Regionális Fejlesztési Alap valamint a Magyar Köztársaság és Románia társfinanszírozásával. A program célja közelebb hozni egymáshoz a határmenti térségben élő embereket, közösségeket és gazdasági szereplőket az együttműködésbe bevont térség közös fejlesztésének elősegítése érdekében, a határmenti térség alapvető erősségeire építve. Jelen projekt tartalma nem feltétlenül tükrözi az Európai Unió hivatalos álláspontját. A projekt blogja itt követhető: http://itthonotthon.tumblr.com/

 huro_logo_hu huro_eu_logo_hu_right

Add a Comment