CUTE (Cooperate, Understand, Tolerate, Empower) 10 nap együtt Macedóniában

Tombol a nyár, jönnek a táborok és ismét itt egy szuper ingyenes nemzetközi program. A Hang-Kép Egyesület nemzetközi partnereivel közösen 2019. július 6. és 15. között Macedóniában (Struga településén) az Ohridi-tó partján egy nyári nemzetközi tábort (ifjúsági cserét) szervez. Olyan 16 és 20 év közötti fiatalok jelentkezését várjuk, akik szívesen együtt töltenének 10 napot más országok fiataljaival és egymás kultúrájának megismerésén túl kedvet éreznek ahhoz, hogy önkénteskedjenek, felfedezzék a helyi természeti értékeket és átgondolják, hogy otthoni közösségeikben milyen helyi programokban, önkéntes tevékenységekben tudnának részt venni, a helyi közösség segítségére lenni. A tábor nyelve az angol, de nem szükséges szuper nyelvtudás. A magyar csapat létszáma: 6 fiatal + 2 csoportvezető. A táborban résztvevő országok: Bulgária, Macedónia, Románia és Magyarország. A tábor ingyenes, de a résztvevőknek a tábor teljes idején részt kell venniük. A tábor alatt biztosítjuk a szállást és napi háromszori étkezést. Elhelyezés diákszálláson, 4-6 ágyas szobákban. A jelentkezés ezen űrlapon keresztül történik, kitöltési határidő 2019. május 15.

Jelentkezési lap: https://forms.gle/3XkxStwevaGskPFG7

Minden jelentkezőt írásban értesítünk a döntésről május 20-ig. Kérdés esetén: hangkepe@gmail.com. A válaszokat, adatokat bizalmasan kezeljük.

Az utazás kisbusszal történik, indulás Debrecenből 2019. július 5-én reggel, érkezés Debrecenbe július 16-án este. Macedóniába történő utazáshoz elég egy érvényes személyi igazolvány, nem szükséges útlevél.

A nemzetközi tábor célja, hogy különböző kulturális háttérrel rendelkező fiatalok megtanuljanak együttműködni, megismerni és elfogadni egymást és egymás értékeit, hogy hosszú távon saját közösségük aktív tagjaivá váljanak. A tábor során vegyes nemzetiségű csoportokban számtalan szabadtéri foglalkozás keretében dolgoznak a sokszínűség és az elfogadás témájával. A tábor keretében különböző kulturális és közösségi programokban is részt vesznek: Struga felfedezése a helyi értékek mentén, kirándulás Ohridba, kulturális estek, mini projektek tervezése és megvalósítása.

A projekt az Európai Unió Erasmus+ programjának a társfinanszírozásával valósul meg.
A megadott adatokat csak és kizárólag a szervezők kapják meg és kizárólag a kiválasztáshoz, illetve a projekt során történő kommunikációhoz használják.