Játék Határokkal – Színház

Ingyenes magyar nyelvű tábort szervezünk Hortobágyon 2020. július 27. és 31. között (hétfő-péntek). A tábor célja, hogy a résztvevő fiatalok különböző színházi eszközök használatával (image színház, fórum színház, újságpapír színház) megismerjék a hazai játék és szerencsejáték helyzetet és felhívják kortársaik figyelmét a játékszenvedély és függőség veszélyeire. A tábor keretében – az időjárás függvényében – lehetőség lesz szuper outdoor programokban is részt venni (evezős kincskeresés a Hortobágy folyón, bringás puszta rally, karikás wirtshaft, stb.) A résztvevők kora: 14-21 év. A tábor napközis jellegű (nem bentlakásos), a foglalkozások hétfőtől péntekig minden nap 9 és 16 óra között zajlanak.

A tábor a résztvevőknek teljesen ingyenes. Amit biztosítunk:

@ Közös utazás Debrecen-Hortobágy-Debrecen útvonalon kisbusszal (indulás 8.30-kor Debrecenből, érkezés 16.30-kor Debrecenbe), találkozó a Hang-Kép Egyesület székházánál (Debrecen, Garai u. 13.)
@ Napi egy meleg kétfogásos főétkezés (ebéd), illetve napközben friss gyümölcs, folyadék, tízórai és uzsonna
@ Helyi programok (evezés, kerékpárbérlés, belépők) költségei

Hortobágyon a tábor helyszíne a Madárkórház oktatóközpontja és a körülötte lévő füves terület lesz (napelemes klímával van felszerelve az épület).

A tábor a „Játék határokkal modellprojekt” keretében valósul meg a Hang-Kép Egyesület szervezésében. Jelentkezési határidő: 2020. július 13., ezen a linken: Jelentkezési lap

Bővebb információ kérhető Keresztesi Andreától a hangkepe@gmail.com címen.