2015

Ez az év nagy változást hozott az egyesület életében: az eddigiektől eltérően az elkészített szöveges, álló- és mozgóképes anyagokat a közösségi internetes felületek sajátosságainak szempontjai alapján kezdtük el vizsgálni. De nem rohanjunk előre, kövessük az eseményeket időrendben. Az év elején a tavalyi munkákat folytattuk, különböző animáció készítő programokkal ismerkedtünk. Folytattuk a hajdúhadházi programot, a roma és a nem roma helyi fiatalok közösségi aktivitásának a támogatását. A helyi öntevékeny csoport egyesületünk, valamint a Terepszemle Stúdió munkatársai és az Életfa Egyesület által támogatott foglalkozások hatására egy önálló kezdeményezésbe kezdett, egy helyi tehetségkutató versenyt tervezett meg és bonyolított le.

KreAktívan

KreAktívan

Az Európai Önkéntes Szolgálat (EVS) keretében újabb fiatalok kezdték el segíteni munkánkat, akik egyből mély vízbe estek, ugyanis Hajdúhadházon egy egész napos tehetségkutató versenyt, és több bemutatkozó kisfilmet kellett rögzíteniük. Áprilisban a hagyományos húsvéti locsolkodásunkat követően régi partnerünk, az ESN Debrecen felkérésére az EVS-t mutattuk be a Debreceni Egyetem hallgatóinak.

Ha május, akkor parkfelújítás Hortobágyon a madárparkban, ha június akkor TerepSzemle fotóstábor Bugacon. A hónap végén a Padmini Táncegyüttes indiai napjának pillanatait örökítettük meg fotóval és videóval. Júliusban a Amerikai Kuckó Debrecen felkérésére ismét közreműködtünk a GROW Camp lebonyolításában. Az angol nyelvű női vezetőképző tábor keretében középiskolás lányoknak segítettünk, hogy fejlődjenek a nyilvános beszéd, a kommunikáció és a csapaton belüli együttműködés tekintetében. Erről is készítettünk egy videót.

 IMG_7043

Ez a hónap nagyon sűrű volt: a Campus Fesztivál tábori rádiójának kiépítése és üzemeltetése mellett, 8 fiatal vett részt stuttgarti partnerünk nemzetközi önkéntes munkatáborában egy alkotói tér felújításában. A hajdúhadházi fejlesztő folyamat KreAktív fiataljaival nemzetközi ifjúsági cserén képviseltük Magyarországot, ahol a szegénység kérdését dolgoztuk fel videós eszközökkel.

Az ősz a nemzetközi képzések jegyében telt, amit a Világjáró Önkéntes szervezettel közösen bonyolítottunk le. Szeptemberben egy EVS szervezeteknek szóló tandem képzést, októberben pedig 9 ország civil szervezeteinek PR képzést “PR for Nonprofits” címmel tartottuk Debrecenben.

Novemberben a NEA támogatásával újra elindítottuk a nyilvánosbeszéd képzésünket, amit új partnerünknél a Kosár közösségi tér színpadán kezdtünk el. A csapatunk kutatásai, a képzéseink eredményei és a partnereink visszajelzései hatására áttekintettük a tartalomkészítési gyakorlatunkat és megújulva, korábbi tevékenységünk újragondolásával zártuk az évet.

Add a Comment

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.