2017

A január egy prágai szemináriummal indult, ahol a média tudatosság oktatásásnak a középpontjában a tolerancia állt. Közösen alakítottunk ki módszereket a képzési anyagok fejlesztésére. Önkénteseinkkel tovább folytattuk az évek óta végzett tevékenységünket, vagyis ingyenes eseményfotózást biztosítottunk partnereink rendezvényein. A Művésztér Egyesület szervezésében egy ideiglenes könyvszekrény bemutatóban működtünk közre a MODEMben, az Európa Kulturális Fővárosa cím pályázatának ünnepélyes bejelentésén.

europa2023_konyvszekrenypromo

Csatlakoztunk a Hajdúhadházi Fiatalok interkulturális napjához a Natívval közösen. Közösségünk rendszeres jószolgálati tevékenységét folytatta tovább a Debrecen Bike Maffia és a Művésztér Egyesület partnereként, az önkéntes hajléktalanellátás és a szegénység hatását enyhítő akcióinkban. Tavasszal az American Corner Debrecen felkérésére 10 alkalmas angol nyelvű diákújságíró képzést indítottunk. A Magyar Költészet Napján a székházunk utcára néző ablakaira József Attila: A hetedik című versét írtuk fel négy nyelven. A húsvéti locsolkodásunk idén sem maradt el, ezúttal a Hortobágyi Madárkórház Alapítvány hagyományőrző napján vezették be önkénteseink a tojásfestés rejtelmeibe a látogatókat.

Április végén az American Corner Debrecen és a Szertelen Egyesület a CSR, a vállalati társadalmi szerepvállalásról tartott szemináriumot. Egyesületünk elnökét, Keresztesi Andreát az European Youth4Media Network vezetőségi tagjnának választották meg a szervezet 2017. évi májusi közgyűlésen Münsterben. A hálózat a világ 32 országának 52 tömegkommunikációval foglalkozó non-profit szervezetét fogja össze, ahol hazánkat a Hang-Kép Egyesület képviseli. Ezt követően ahogy minden évben, így idén is kitelepültünk a Debreceni Egyetem International Eventjére. Az idei helyszínt a Nagyerdei Víztorony biztosította, ahol kvízjátékokkal, motivációs és EVS tanácsadással gazdagítottuk az ide látogató magyar és külföldi fiatalok tudását. A korábbi négy EVS önkéntesünk helyére 6 fiatalt fogadtunk, elszállásolásukhoz egy új lakást kellett biztosítanunk. A lakhely kifestését és berendezését egyesületünk tagsága és önkéntesei végezték el kevesebb, mint egy hét alatt.

grow2017_group

A Debreceni Molyklub és a Művésztér Egyesület szervezte Törölköző Naphoz minden évben csatlakozunk. A Hajdúhadházi Fiatalok és a DebreSlam szervezésében részt vettünk a Hangot! Ifjúsági Fórumon és az első Hajdúhadházi RapJam eseményen, amelyeket önkénteseink meg is örökítettek. A Művésztér Egyesület első debreceni Könyvszigetét a városi önkormányzat több, mint egymillió forinttal támogatta, az ünneplést videofilmen örökítettük meg. A nyár idén is a nemzetközi ifjúsági cserék és az építőtáborok jegyében telt el. Először Litvániába, majd Szicíliába utaztak fiataljaink. Közben a 2017-es GROW (Girls Rock Our World) középiskolás női vezetőképző táborban is közreműködtünk (fotózás, videó készítés, nyilvánosbeszéd képzés, csapatépítés, vezetői készségek fejlesztése) Hortobágyon, majd az egyik debreceni ifjúsági csoportunkat indítottuk útnak Franciaországba egy építőtáborba. Naponta tudósítottunk a Campus Fesztiválról, rendezvénysátorunkat a Könyvsziget számára állítottuk fel, majd lengyel delegációt fogadtunk, és közel egy héten át a wroclavi kollégákat ismertettük meg a debreceni ifjúsági szakmával és a helyi katolikus közösségekkel.

debreceni_egyetem_borze_csoport_2017

Augusztus végén a Hortobágyi Madárkórház Alapítványnál Back to Nature néven nemzetközi ifjúsági cserét szerveztünk. Öt ország fiataljai ismerkedtek meg a természetvédelem szépségével és a Hortobágy értékeivel. Szeptemberben beálltunk a Debrecen Bike Maffia új közösségi bázisának festő brigádjába, októberben a Debreceni Egyetem tárgyévi Külügyi Börzéjén népszerűsítettük az Erasmus+ programot. Novemberben önkénteseink számára videóinterjú készítési gyakorlatot indítottunk, ahol az első riporter-operatőr páros a harmadik gyakorló anyag után elkészítette első tudósítását „élesben” azzal a céllal, hogy bemutassa a debreceni civil és kulturális életet angol nyelven. Decemberben a hagyományos Mikulás-bulival zártuk az évet.

santaparty_2017

Hang Kep kozhasznusagi jelentes 2017

Add a Comment